ToBeMyself

Mindenki színészkedik. Van, aki negyedosztályú ripacs, akad, ki rivaldafényben fürdő ünnepelt őstehetség. De mindenki játszik, a maga módján. Vannak tragédiák, víg darabok, táncos, zenés színdarabok. A rendező: maga az ÉLET. Szereplők: a Világ összes tehetséges-kevésbé tehetséges művésze. Történet: állandó, csak a résztvevők cserélődnek. Válogatás: szívvel-ésszel-lélekkel, vagy ezek nélkül...de sosem a kellő, beleillő szereplőkkel. Hiszen nem játszhat együtt a ripacs és az őstehetség, s egy víg darab nem lehet egyszerre dráma is!!! Hahóóó! Rendező Úr!!! Valamit nagyon el tetszett ám írni!!! Így nem lesz sikeres a darabja a Brodway-n!!! Nem hát... Mert az élet nem egy sikerstory Amerikából. A színészek meg folyton csak csalódnak, hogy nekik nem az a szerep jutott, ami után évekig áhítoztak...

Elképesztő, h milyen régen írtam... Azóta -talán- rendbejöttek a dolgaim...vagy nem is írtam a dolgaimról?
Nah, ez már tényleg ciki, h már erre sem emlékszem!!! Mindegy is...ez csak magamnak, magamról... Ha nem kellett, hát nem írtam! Pedig lett is volna mit! De senki sem kérdezte, kérte, hogy van a sztorid tovább, folytasd...! Nyilván nem, mert már az elején leszögeztem, h  CSAK magamnak, magamért!

A lényeg, h bár este 9 van, mostanra tudatosodott bennem, h mi is a fura érzés oka... Mert ma olyan...olyan...OLYAN hangulatom van! Az, amikor nem tudod, mi a baj, azt sem tudod, h egyáltalán baj van-e! Csak vmi vhogy nem jó! Nos, mostanra fogalmazódott meg bennem, h mit álmodhattam valójában. Már megint. Talán...de egész nap ezek a gondolatok, képek kavarognak a fejemben. MOST le kell írnom!!! :$

Benne vagyok, Az ölében fekszem
Ég a testem, Tüzel a lelkem
Az ujjai a bőröm hasítják
Akarom, hogy maradjon tovább
Lassan végigfuttatom az ajkam
Felsóhajt, óvatosan, halkan
Egy kendővel bekötöm a szemét
Ahogy hozzáérek, teste szinte elég
Falnak lök, nekem feszül, érzem
Forrón lüktet bennem a sötétben.

Így azt hiszem, nem is csoda, ahogy érzem magam egész nap... Komolyan belepirulok az éjjelembe, nappalomba. Megint arctalan volt. És személytelen. Nem tudom, kihez kötni. Legalább az lenne meg!!! Csak az illat maradt. És ez a hülye, idióta, felkavaró  érzés. Szerintem kezdek bekattanni... Mmmmmmmbbbbbbbbbbbbbááááááááááááááááááhhhhhhhhh!!!!!!!!!!

De mi a baj, ha már rendeztem mindent magam körül??? Miért van ez??? Én már átgondoltam szívvel és ésszel is mindent!!! És igenis szeretem!!! Szerelmes vagyok a Karikalábúba!!! De akkor mi lehet a gond? Nem értem! Ha rossz, akkor nagyon rossz, ha már jó, akkor sem klappol mindig minden!!! Tiszta hülyeség...sok-sok apróság van a hétköznapokban, amik felkavarnak... Most szerintem cigi, bor, elvonulás...és remény, h nem jön megint ez a hülye álom!!!

Ezt pedig a otthoni-pesti barátosnémtól kaptam, csak én. (Kinek most már leírom a nevét, így egyszerűbb: Lara.) Tetszik. Megmagyarázhatatlanul megmagyarázza a megmagyarázhatatlant...

Múlt héten is beszéltem egy nagyon kedves barátnőmmel. Mert mondhatom annak. 3 évesen ismertük meg egymást egy mászókán. Én nem engedtem oda, ő cserébe lekarmolta a fél arcom. Ált. suli végéig tartott a barátság, majd különváltak útjaink. S kb 2 éve futottunk össze újra, de nyár óta járunk rendszeresen traccsolni. S róla jut eszembe ez az aranyköpés:

"Igaz barát az, aki mindent tud rólad, mégis szeret."

MINDENT!!! Nos, hozzá megyek 25-én Pestre. Ha minden jól megy vizsgailag, csak hétfőn jövök vissza. S ha minden jól megy, valóban 25-én megyek fel. Ha Jé ráMér. Cseles leszek. Holnap felhívom, megérdeklődöm, mit csinál jövő7 pénteken. Remélem nem melózik a "gyárban"... És ha ráMér, félig nyert ügyem van. Mert akkor jövő7en szerdán újra felhívom, hogy nem tudna-é nekem szállást biztosítani péntek éjsazkára, mert nincs hol aludnom, s a koliban meg nem maradhatok, mert...mert. Azt még nem találtam ki! :)
És ha ottaludhatok, nos...majd elválik. Csak ez a pesti kirándulás tartja bennem a lelket. Egyet tudok, akárhogyan is sül majd el, biztosan összerogyok - még jobban. Mert ha nem tudunk találkozni, azért. Ha találkozunk, akkor meg azért, mert megint együtt voltunk, s megint nem tudom kiverni a fejemből. Ha meg több is történik, hát... akkor meg nem tom, milyen misnőségben maradunk meg egymásnak. Most barátok vagyunk, asszem. De annál meg több... nyüssz!

A sztorihoz kapcsolódik, próbálom röviden. Jé-t 12 évesen ismertem meg, még a játszótéren. Ő focizott, én néztem. Teljesen belehabarodtam, amennyire egy éretlen 12 éves fruska szerelmes tud lenni. Következő nyáron rengeteget jártunk le a padra gitározni, beszélgetni, énekelni. Később ősszel fel-feljárogattunk egymáshoz, zenét hallgatni, pengetni. S ez így ment majdnem egy éven át. Közben el-elcsattant néhány csók is. Átkerültem abba a gimibe, ahova ő is járt. Közben volt egy-két barátom, de ahogy múlt az új szerelem, mindig visszatértem a "régihez". Tiszta hullámvasút. Mára, 22 éves fejjel sikerült feldolgoznom, hogy ő mindig a szívem csücske merad. Egy picivel mindig több, a meg nem kapott plátóim.
18 voltam, amikor A nagy lehetőséget elbaltáztam. Akkor ő akart többet, s én nem. Nem akartam újra belebonyolódni. S azóta is azt bánom. Akkor még éppen volt pasim, bár nagyon kiállt már a szénája, de nem akartam hűtlen lenni hozzá, s az elvemhez: nem csalok meg senkit, még akkor sem, ha már nem szeretem, mert egyszer szerettem, s ő is engem, s nem érdemli meg, h átverjem. (ez mostanra szépen meg is dőlt...)
Így elszalasztottam...! Ő a gimi után felkerült Pestre, egyetemre. Abbahagyta, dolgozni kezdett, fentragadt. Nagyon ritkán találkoztunk, amikor éppen 4-5 havonta hazarepült pár -pillanatnak tűnő- napra. Közben 2004 tavaszán összejöttem Zé-vel, Jé elfelejtődött. Nyilván. Mert szerelmes lettem. Megvolt az eljegyzés, mások csodálkozása, hümmögése és rosszallása ellenére. Boldog voltam. De időközben elromlott valami. (Ezt most nem boncolgatnám.) 2007 augusztusában rezgett is a léc. S ki volt ott mellettem, amikor ez történt??? Igen, Jé. Akkor éppen otthon lakott, mert szerencsétlenje, pont a főnökének a nőjébe zúgott bele, menthetetlenül. Kapott állást, a 3 hónap próbaidő is letelt. Most már maradnia kell-gondoltam. De sajnos elment egy kenu-túrára, ahol összekuszálódott a hercegnővel. Ő szintén Pesten tanul, így Jé újra Pestre költözött. Szeptemberben. Nem is voltam otthon. Azóta is együtt vannak, de ismerem már elég régóta ahhoz, hogy tudjam, nincs minden rendben, ott sem.
Karácsony előtt 3 héttel csörgött a telefonom. Ismeretlen szám.
'Hallo, tessék!' 'Ccc! Mi van a telefonoddal? Nem jelzi ki, hogy én hívlak???' (Nem, nem jelezte ki. Még szeptemberben töröltem ki a számát...) 'Nos, nem. Új telefonom van.' 'Mi van? Még a hangomat sem ismered fel???' 'Hm, de. Szija Jé! Mondd!'
Kiderült, röpke 20 perces csacsogás után, hogy jön haza karácsonykor, 24-én, de már 26-án megy is vissza, dolgozni kell. Szóval 25-én estére egy ivászatra szeretne invitálni, mert oly rég dumáltunk. Mondtam oksi, de előtte még hívjon fel, mert ÉN NEM fogom keresni. Jó. Ennyiben maradtunk. Eltelt a szenteste, még nem hívott. Úgy döntöttem, csak felhívom a fent említett barátnőmet, legalább mi igyunk egy vaskosat. Este 7kor csörgött a telefonom, hogy mikor megyek, náluk vanNAK, utána körsöröző.
2 órával később már mindketten ott kortyoltuk a whisky-colát náluk. Később, a sörözőben már elég csúnyán imbolygott, kimentem vele levegőzni. (jajj, azt mondtam, röviden írom...fff) Össze-vissza fecsegett mindenfélét, hogy ő mennyire utál, mert messze vagyok tőle, ritkán lát, annyira hi9ányzom neki sokszor, s ő szeretne többet itthon lenni, de ugye a meló... Meg különben is , ő inkább imád engem, de nem is fecseg tovább, mert csak csupa hülyeség...és inkább menjünk vissza! Nos, eddig a pontig én voltam a társaság legjózanabb tagja...hát akkor kezdtem el migyorsan inni!!! Többiek továbbáltak, de mi mindenféleképp menjünk még el előtte a csarnokhoz. Mentünk.

Hát, ezt is majd jól befejezem...! :)

Utánakerestem a neten, mi konkrétan a bajom. Meg is találtam. Insomniában szenvedek. Már több, mint 3 hete. Ez amúgy alvászavart jelent. Ez nem túl jó. De lehet, hogy hipohonder is vagyok.

Ááááááááááááá!!! Nem jó ez így!!!!

Nem megy. Nem tudok sírni. Pedig nagyon kéne. Egyszerűen nem jön ki. Majd' megőrülök. Fáj. Sok. Hisztizni lenne kedvem. A földrevágni magam és kalimpálni a kezeimmel, meg a lábaimmal. Püfölni velük a földet, mint a gyerekek. De nem lehet. Ember vagyok. Még...
Különben ez nem másnak szól. Nekem. Nem tudom elmondani, így leírom. Nem koppintok senkit, nem célzok senkinek, nem várok érte vállveregetést, sem leb*szást. Szimplán írok. Nem sokat, nem sűrűn, nem vidámat. Már kifele sem vagyok vidám. Nem eszem, csak iszom. Vizet. Sokat. Fáj a fejem, lassan minden nap így kelek. Fáj a gyomrom. OLYAN zenékkel gyötröm magam. Agonizálok. Nem tanulok. Nem érdekel semmi sem. Nem alszom. Ha igen, akkor sz*rul. Mindig csak az a hülye éber félálom. Nem tereli el semmi a gondoloataimat, amikor lefekszem. Akkor elindulnak, kavarognak, nem gondolok semmire, mégis jönnek. Erről, arról, mindenről. Zaklatnak a gondolataim. Hallom, ahogy zúg a gép, a kopogó sarkakat a folyosón, a mikró csipogását, tudom, h nem alszom, de kicsúszik az irányítás alól a fejem. És csak a két állapot közt lebegek, képtelen arra, hogy kinyissam a szemem, hogy eszméljek, hogy letegyem a lábam a szőnyegre és felkeljek. Rab vagyok a saját testemben. A saját világomban. Nem szabadulhatok. Csak a zene, ami jó, de az is rossz. Mert OLYAN.
Sokszor már egyszerűen azért virrasztok, hogy ne kelljen "aludni". Fáradt vagyok.
Meghallgatnak, páran, s ha értik is, nem tudnak mit csinálni. Mert nem lehet. Itt csak nekem van lehetőségem változtatni, de nem szabadulhatok a láncaimtól. Száz lakat fogja őket. Tartják szorosan, a fejem sem mozdíthatom. Csak egy pontra tudok nézni. Befelé.

A zene, ami gyógyít és lerombol.

Annyi ember vesz körül, mégis annyira magányos vagyok.

.............................................

Boldog születésnapot magamnak!!! Fff! Ez is jó szar volt! MIndenki felköszöntött, csak az nem, akitől azért számítottam volna... A szerelmem, s a szeretőm...! Eszükbe sem jutottam, sztem! Egész nap nem csináltam semmit, de azt nagy hozzáértéssel. Délben kelés, nyilván, mert még mindig nem tudok aludni, elaludni, csak 3 után, de akkor mindig délben kelek. Ezért már naon utálom magam, meg unom is! El-elcsámborogtam a koliban, tettem-vettem. Kitaláltam, h majd jól lemegyek futni, vagy spinningelni, de ahhoz zene is kell...s ekkor döbbentem rá, h feladta a harcot az MP4-lejátszóm! Remek! Egész nap lefagyott a számítógépem, s a zenéket sem sikerült 100%-osan megszerkesztenem. Hipp-hopp 5 óra lett, mire lejutottem a spin-terembe. A szar gép majdnem összerogyott alattam, pedig elvileg 100 kg-ra van kalibrálva, s én inkább vagyok közelebb a feléhez, mint.. nah! Mindegy. Csak 1 órát bírtam vacakolni vele, utána meguntam, h folyton hátracsuklik az ülés, aztán meg előre, majd a 3. lecserélt gép után meguntam, hogy a 30 kg-os tárcsában is nyolcas van. Sebaj. Majd jól visszajöttem, hajmosás, hátha valakinek kedve támad megünnepelni engem egy bulival...na persze. Minél idősebb vok, annál szarabbak az ünnepek. MIND!!!

Így arra a következtetésre jutottam, h jobban járok, ha lefekszem, s minél előbb véget vetek ennek a napnak. Már kijátszottam magam a neten található fantasztikus és frenetikus bugyuta játékokkal (mint pl 'Rendezd úgy a dominókat, h az utolsó lapítsa szét a paradicsomot!' és társai...). Már csak azt várom, h R. elhúzzon innen -hozzáteszem, ő bulizni megy...- hogy végre elmehessek tusolni, fogat mosni, s lefeküdni, s mindezt azért, h megint hajnalig bámulhassam a falat, h aztán holnap délig aludhassak, h aztán még kevesebb időm maradjon tanulni a szigorlatra.

Annyi pozitívum viszont van a tegnapi(!) napomban, h találtam egy csajszit, akinek a blogját olvasva rádöbbentem, h nem nekem a legzavarosabb az életem...sokban hasonlítunk, bár gyanítom ő minimum egy tízessel több nálam. Segít nekem, sokat segít, ahogy leírja az életét, s kiváló tanulságokat vonok le a jövőre vonatkoztatva...mit hogy NE csináljak. Kísértetiesen egyforma mégis az életünk, csak az övé nagyban, az enyém kicsiben. Ő feleség, gyerekek, férj, szerető, magánélet; én menyasszony, barátok, vőéegény, szerető, szerelem, satöbbi. És ami nagyon közös, hogy beszürkült, unalomba fulladt a kapcsolata, ki akar törni, csak neki már nem nagyon lehet...míg nekem...lehetne. Kevesen értik meg, mint ahogy engem is, rengeteg új ember veszi körül, engem is, de mégsincs ott mellette senki, mert a legtöbben csak a net-zsinóron túl léteznek. Sztem fel is fogom venni vele a kapcsolatot, amennyiben ő is így szeretné.

.......................................................POWER DOWN..............................................

Mos csak úgy in medias res. Ha később valami magyarázatra szorul, megteszem.

Menyasszony vagyok, lassan 2 éve. Régóta vagyunk együtt Z-vel. Boldog vagyok. Ez a hivatalos felállás. Nos, mostanában, cirka 1 éve már nem az igazi valami. Konkrétan a kapcsolatunk. Amióta belekezdett a vállalkozásba. Az 2006. októberében volt. Azóta nagyon sok minden történt. Mindig csak fáradt. "Mindig csak a meló, a vasút, a biznisz, az anyám, a nagyanyám, az öcsém, meg mindenki más, használjatok csak ki bátran, mert én annyira hülye vagyok. Jah, tényleg! Van nekem egy kedvesem is, aki folyton csak követelőzik, h töltsek már vele is pár órát, ha már az ország másik végén tanul, s csak kéthetente látom. Nem értem, neki miért nem elég, ha mondom, hogy mennyire szeretem, s néha meglepem egy-két cuccal. Azt sem értem, miért utasít vissza esténként, miután vége van a focimeccsnek, semmi jó műsor nincs már a TV-ben, s nekem eszembe jut, hogy mostmár nem ártana végre szerelmeskedni, ha már egy pár vagyunk!!!" Nos, ő az én kedvesem. Gőzöm sincs, mit gondol erről az egészről, mivel legutoljára augusztus közepén tudtam rávenni kisebbfajta hisztivel, hogy végre beszéljük meg a problémáinkat, mert ennek így nem lesz jó vége. "Nem gondolod, hogy valami nincs rendben?" "Hát nem gondolom! Ha már így kezded..." "Z! Ez nem az a beszélgetés lesz! Mert ha ez így folytatódik tovább, akkor nem éljük meg a sulikezdést sem! Ha szeptemberig együttmaradunk, kap a kapcsolatunk még 1 évet, mivel olyan ritkán járok haza, hogy szinte nincs vitalehetőség!" "Hm, nálam csak egy esélye van egy lánynak!" "Nos, látom, megint elkaptad a fonalat..."

Az a furcsa, hogy ez régen annyira nem így volt! Tudom, erre mondják az okosak, hogy kihűlt a kapcsolat, unalomba fulladt. Ebben sajnos van valami. Otthon voltam karácsonykor 3 hétig, kb 21 napból 14-et dolgozott, 5 este főztünk, s 2x mentünk el valahova a barátainkkal. Viszont 1x sem voltunk moziban, 1x sem mentünk sétálni, mint régen esténként, 1x sem volt olyan esténk, amikor csak egymással foglalkoztunk volna, s igen, sajnos 1x sem szexeltünk. Október közepe óta nem!!!!!!!!!!! Tudom, hogy nincs senkije! A fél karomat rátenném, hogy tényleg nincs! Hiszen még rám sincs ideje!!! Azt is tudom, hogy őrülten szeret! Csak nincs rá(m) energiája! Vicces! S ez a baj az egészben. Még arra sincs ereje/ideje, hogy leüljünk, s megbeszéljünk mindent, hogyan tovább! Annyi női praktikát vetettem be, hogy hátha majd jól féltékeny lesz és akkor majd észhez tér. Semmire sem reagál. Most 1 hónapot itt töltök a koliban. Erre is csak annyit mondott, h "Ha ennyit kell tanulnod, akkor maradj nyugodtan!" "De nem kell annyit tanulnom!!!" " Nem baj, akkor bulizz csak!" Ccc!

Régen minden hófordulót igyekezett szabaddá tenni. S ha nem is kaptam rózsát, vagy nem mentünk el vacsorázni, akkor is együtt voltunk. Sokszor csak róttuk a köröket a városban, s beszélgettünk hajnalig. Most meg még karácsonykor is dolgozik! "Értünk csinálom, hogy egyszer fel tudjuk építeni a házat, meg legyen biztos anyagi háttér a babáknak!" Csak vigyázz, nehogy egyszer csak azt vedd észre, hogy nincs ÉRTÜNK!

Pár hónappal ezelőttig még meg lehetett volna formázni rólam a Hűség szobrát! Inkább haraptam volna le a saját ujjam, minthogy megcsaljam az aktuális párom! Akkor SEM, hamár nem szeretem. Mert tiszteletben tartom, hogy ő esetleg még mindig szeret, s én valaha szerettem őt! De kicsit besokkoltam azon, h október óta nem. Sosem voltam egy szexcentrikus picsa, de ha az embernek van párja, nem árt mellé a szex sem! Mondtam neki, unalmas ez a kikapcsolom a TV-t, s boruljunk egymásra szisztéma! Szájába rágtam, mit szeretnék, nehogy aztán még a gondolkodás elvegye azt a kevés energiáját! Elmondtam, nem azt kérem, hogy döngessen meg a kocsiban (bár sztem ez sem lenne egy hűdenagy kérés...), vagy a játszótéren. Hanem csak azt, hogy pl hazafele menet ugorjon be a boltba, s vegyen egy 30 Ft-os háztartási gyertyást, s b*ssza ki az asztalra közben/ előtte! Vagy ne azért üljünk le borozni, mert ez a fehér bor jól megy a gombás-tejszínes szószhoz, hanem... nah! Rrrr!!!

Fú, most kicsit felhúztam magam ezen-azon, úh holnapig, vagy ma estig pause aztán folyt.köv.!

Nos, nem is tudom, hol kezdjem. Magamról? Holnap leszek 22 éves, egyetemre járok, jó messze a lakóhelyemtől, egyik város sem lényeg. Van egy másik blogom is, az sem fontos. Abból lett elegem, hogy arra a blogra nem írhatok sok TÚL személyes dolgot...TÚL SOKAN olvassák ismerőseim közül ahhoz, hogy MINDENT leírhassak. Így jutottam arra az elhatározásra, hogy nyitok egy másik blogot, teljesen személytelenül.

Bővebben magamról, címszavakban: össze-vissza, kacagás, szomorúság, népszerűség, magány, bulik, egyedüllét, vőlegény, szerető, szerelem, zúzós zene, lassú zene, musical, metallica, sport ezerrel, bringa, verseny, spinning, futás, aerobic, hegyek, tenger, utazás, tanulás, nem tanulás, rendetlen, pontatlan, nagyszájú, őszinte, érzékeny, bizos, bizonytalan...ezt még kibővítem, bár ez is bőven elég infó rólam, s így már nem is személytelen. :D